MENÜ

Animáció

Az első animációs filmek:

Humorous phases of funny faces (1906)

Fantasmagorie (1908)

 

A kísérletezők és az animáció úttörői

A film születéséhez hasonlóan az animációs film feltalálását is egyszerre több alkotó vallja magáénak. A korai kísérletezők közül a francia Émile Reynaud-t kell megemlítenünk, akinek elsőként sikerült a mai rajzfilmekéhez hasonló hatást létrehoznia. Filmjeit az 1880-as években kézzel rajzolta és festette celluloidra, melyeket aztán saját fejlesztésű praxinoszkópjával vetített le. Újszerű alkotásaival 1892-től kezdve kápráztatta el a párizsi közönséget (Egy jó pohár sör, 1889, Egy kabin körül, 1894). Az animáció előfutárai közül nem maradhat ki a fáradhatatlan filmes kísérletező és feltaláló, a francia George Méliés sem, aki a stoptrükk véletlen feltalálásával egy fontos technikai eljárással gazdagította a műfajt, így vált lehetővé, hogy filmezés közben a kamerát leállítva és a képen valamit kicserélve, a végeredményen úgy tűnjön, mintha például a fiatal lány csontvázzá alakult volna át.

Az első igazi animációs rajzfilmnek tekintett alkotást, a Humorous Phases of Funny Faces-t (Vicces arcok vicces fázisai) 1906-ban készítette el az angol származású amerikai karikaturista, James Stuart Blackton. A film azt mutatta be, ahogy a rajzoló keze nyomán megszületik a szemét és száját mozgató karikatúra. Néhány kép exponálása után Blackton letörölte a krétarajzot, azt kissé módosítva újra megrajzolta, majd további kockákat exponált, így érte el azt a hatást, mintha a rajzok maguktól mozognának. Pár év alatt számos animációs effekteket tartalmazó rövidfilmet készített, melyek közül Európában a The Haunted Hotel (Kísértett szálloda, 1907) bombasiker lett. Az animáció ezekben a filmekben még alapvetően trükk volt, amely a közönség elbűvölésére, szórakoztatására szolgált, de legfőbbképpen kíváncsiságukat keltette fel.

Európában a francia Émile Cohl hívta fel magára a figyelmet 1908-as, híressé vált alkotásával a Fantasmagorie-val (Fantazmagória), amely a rajzoló életre kelt és alkotójuktól független életet élő rajzait mutatta be. Cohl megszállott művész volt, számos animációs eljárás feltalálása fűződik a nevéhez. Azóta is nélkülözhetetlen az általa először használt megvilágított animációs állvány a függőlegesen ráhelyezett, elektromosan hajtott kamerával. Ma már bizarrnak tűnő filmjei, melyekben a legkülönfélébb anyagok és tárgyak, többek között rajzok, makettek, bábok, fotókivágások, homok, bélyegek szerepeltek, akkoriban hihetetlen népszerűek voltak (A kis Faustocska, 1910, Hajsza a tökök után, 1907).

 

Asztali nézet